Lobban az égen a lámpa, ma fényétől tavasz éled.
Lágy haja isteni kendő. Mondd, sugarát te is érzed?
Sarjad az élet a fákon, hívogató üde zöldje
vágy – daloló madarak puha ágya, – s nászlepedője.
Látod a rét csupa bársony, gólyavirág ma a dísze,
holnapután pipitér lesz, hogy buja táncba repítse.
Hallod a szél muzsikáját? Néked szól ma a hárfa.
Szép szerelem közelít, száz mennyei csókkal a szádra.
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
