Áprilisi széllel
nyargalt el tegnapom,
szerelemnek csókja
kinyílt ma ajkamon.
Templom néma csendjén
magányom se térdel,
tűzliliom nyílik
vörös szenvedéllyel.
Kigombolom blúzom,
éledjen, mi hamvadt,
forró érintésed
csitítsa, friss harmat.
Vágyittas sóhajok
mézvirágot fonnak,
pártás koszorúnak –
fájó tegnapoknak.
Új tavasz. Éledő.
Boldogságot loptam.
Sok szikes év után
májust virágoztam.
Tizenöt járólap a folyosó végéig. Hét bordó, nyolc szürke. Hibásan rakták le a szélén, bordó járna a két szürke közé. Tizenöt járólap vissza, a cetlikkel
Nem az erőtlen ölelések – felröppent madarak váratlan zuhanásai – nem a fáradt lobogások – elfújt lángok halk sírásai – hanem a félúton megállt kézfogások
Utálod magad. Magad leginkább, amiért nem bírod. Őket szereted, persze, hogy szereted, egy gyereket nem lehet megbánni, mindkettőt akartad, de akkor is! Nem
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
