Kert hajában rózsa nyílott
édes vággyal szirmain,
s ez a vágy csak hízott, hízott,
s te csókoltad ajkain.
Gyöngy-palástod földre dobtad,
vetkezett a rózsa is…
hamvas testét kéjjé fontad,
csak te tudtad, hogy hamis.
Lám, a rózsa elhagyottan
sír, szirmain szél botoz,
téged lát a csillagokban,
s fénylő-arany homlokod.
Füstös alkony lágy kezével
a hegy mögül visszaint,
majd ellibben holt reménnyel:
hulló vére égrubint.
Csalóka most az évszak lombszűrője, a fénysáv. Átitat mindent a lényéből áradó. Ha visszanéz, párás szemembe néz át. Az őszelő, fényétől lassan fáradó. Mindig is
Az orosz-ukrán háború előérzete Sérült idegek vetítővásznán szentjánosbogár-sziporkák tűztáncával játszik az elme. Hold helyett a helye: fekete hold kel fel, űrben az űr. Hiány a
Érkezik a főhős, lét ütötte sebei, az örökké és a nemvolt kitakarva mellén. Nem fáradt bele a hosszú várakozásba, megfutamodásaidat, visszatéréseidet hűséggel követi. Lét ütötte
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
