„Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna”,
hej, de rég volt fejemen
vadvirág bokréta.
Régen fújtam pitypangot,
szárny nélküli álmot,
rég csodáltam hófehér,
tollbóbitás táncot.
Lánc, lánc, eszterlánc,
eszterlánci cérna,
huss, elrepült életem,
s minden jó játéka.
Forgószél tekeri örvénnyé a napot. Tenyerében ki-ki amit kuporgatott a hídra viszi. A vízbe beleejti; nincs már semmije. Eddig se volt semmi, hát fordul, elmegy.
A túl-közelből-szólás biztosan megzavar. Bársonyt borít a sebre. Pompás vöröse aztán erősen patakzik. Persze a késő este, a gyönge pillanat ideje veszélyes, mikor a gyanakvás
Csucsa felé épp így élhette meg a májust Ady Endre, s mintha nagy barna szemével nézném a magas szorosra kéken záruló eget, melyben az erdők
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
