Ma este megint rám zuhant
a magány sötét leple,
ablakom üvegén riadt szemem
a fényt hiába kereste.
A kormos éj elnyelt mindent,
csillagparázs sem világolt,
kaján vigyorral a kaszás
intett, a Hold fényudvarából.
Ma este sebet karcoltak megint
a feltörő emlékek,
késként hatoltak szívemig
a régi érintések.
Szavak nem nyíltak virágot,
megbénult a nyelvem,
tanyát vert bent a félelem,
s a csendben, elveszett a lelkem.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
