Nézd Kedvesem a teliholdat,
szerelemhintóként, hogy lebeg,
látod, vágyunk csillaggá olvad,
s felnyársalják lándzsás hegyek.
Bíbort izzó lüktető vérünk
násztáncot nem jár az érfalon,
egyre fakulóbb reménységünk
sárgán folyik a holdudvaron.
Látod Kedves, gyengülő fényünk
halványkék most, márványeres,
hiába bont nyoszolyát éjünk,
ha nem súgod már: Szeress! Szeress!
Oly hideg az álmatlan hajnal,
szakadt húron nem szól altató,
bár csak elérnélek ajkammal,
lennék párnád, lennék takaród.
Nézd Kedvesem a teliholdat,
fényezüstje már csenddé fakad,
búcsúcsókja az égre olvad,
s porrá égeti vágyszárnyamat.
