Mária, Marika, Marcsa,
reménység májusi karja.
Meglopnám nevedet százszor,
esernyő nélkül megázol,
Mária, liliomzápor.
Marika, illatos eső.
Ne ázz már, minek az ernyő? –
napsütést küld a Teremtő.
Ne fázz hát, lopj Te is arcon;
ajkadtól édesül sarcom,
Marcsa, sziromzuhatag!
Borulok megadón térdre,
tested dús keleti szőnyeg;
tekintlek virágmezőnek;
bokádtól hajadig szépnek…
Melled is gyönyörű ékszer,
születnék érte én hétszer.
Mesébe illő az erdő:
elejtett hófehér kendő.
Piros az álmok orcája,
legyél csókos vacsorám ma.
Hívjál húsos lakomára,
sóvár eggyé aluvásba.
Mostoha sorsunk a szégyen,
kóstoljunk egymásba ébren.
Kényszer cipel e vágóhídra,
s dobálja össze tagjainkat.
Mária, Marika, Marcsa,
boldogság májusi karja.
