Fejemre gyújtod a házat; –
kulcs vagyok, Te pedig zárja.
A tested – keleti szőnyeg; –
elébed borulok lágyan.
Érintlek virágmezőnek; –
bokádig hajadig szépen.
Melled is micsoda ékszer! –
hódolok lelkedért hétszer.
Mesébe illendő kendő; –
szétnyíló fekete erdő.
Pirosló álmok orcája; –
ajkam ízlelt vacsorája.
Meglopnám nevedet százszor; –
visszavész liliom-zápor.
Esernyő nélkül elázol; –
hold—visszfény vagyok – árnyolt.
Tenger-éj, lángtaraj tető; –
szivárvány-erő: Delej-nő.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
