Kicsi fiam, megtermettél,
szívből testté elegyedtél.
Édesanyád gyöngye lettél,
kicsi fiam, sziklám, szirtem.
Cipelem a vállamra vett
eltékozolt édent – emlék -,
hiszed-e, hogy a kő nehéz,
földhöz lapít az Ég súlya.
Azt vallom az Isten felé:
mennyi eltékozolt reggel!
Messzi hegyeken túl, folyón
érted himbált meg a ladik.
Arcomon az eső cseppje,
életvízzé kigörgedett.
Bánatom fűzlevelei
élesen szívembe döfnek.
A Hold magához ragadja,
emeli a lelkem súlyát,
könnyek harmatozó sóját
szertehinti csillagokká.
