A Hold kapuja felett
átzörög a Göncölszekér,
mord lovasok, mokány paripák
átvágtatnak az éjen túli mezőre,
szívükbe temetetten hölgyük arca,
megroppant hegyek, szétnyílt sebek…
Háború tombolása, csattognak
a paták, villámlanak a kardok,
meglőtt csillagok lengenek ki
pályájukon s vért fröccsentenek
a hamutelt rétek keserv-virágjai
fölé.
Az emberben alászáll az Isten.
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
