Tegnap még álmodtam veled hófehér damaszton selyem
tündökölt vérvörös foltja mutatta hogy ölt
ki kart karba öltve mosta két kezét hiába volt olyan
ki kardba dőlt kacagva hunyta le a két szemét miközben
torkomon a szó fennakadt a némaság tapasztott szájakat
bilincsbe vert az ártatlan gondolat bűnt sugallt a szó: szabadság
ma nincs manapság luxus lett mint a jó falat kenyér
helyette van imára kulcsolt két tenyér és halk fohász: –
Tegnap még álmodtam veled hófehér damaszton selyem
tündökölt vérvörösben úszó rónaságon ringatott karod talán
ahol a képzeletnek szárnyain szállt a szó – hazám hazám… hazám
te drága föld ha testem messze jár a lelkem úgy szabad
ha tudja mindig visszavár az otthonom – te vagy te vagy… te vagy!
