„A legnagyobb ártalom nem az, ha nem tudsz valamit, hanem ha azt hiszed, hogy tudod, amit nem tudsz.” – (Szókratész)
Belé sajdul a fej,
ahogy a gyomorban penészedik,
a nyomorban kifőtt knédli.
Semmi baj! – igaz,
lepukkant a kégli és vakolathiányos
a falazat, mint egy alultáplált
csecsemőmirigy, amire senki sem irigy.
Lehet, csupáncsak sajnálatra méltó
állapotot takar, a létszükséglet hiánya?
Ki tudja, mi lenne rá a jó válasz? Helyette
szánalmas magyarázkodás hallható:
Ha megette, hát megette! – fene se érti, ki
tör pálcát felette. Csak én, meg te.
Felettük. Rossz » a duma « a régi! – csak
a helyzet az, ami újra új, – ilyen ez a kor.
Nincs itt semmi látnivaló, köröm-
ágy alatt nő a gomba,
míg a mennyezetről csüng alá a por
(zsír alatt) « hízik » az elégedetlenség: –
időzített bomba. Pont olyan,
amilyen az égből pottyan, földre hull,
aztán nagyot robban…
végül minden elsimul.
