Varjú Zoltán
MA GYERTYÁK SÍRNAK
Ma gyertyák sírnak a sírokon,
viaszkönnyeik hullanak.
Érzett és szeretett egykoron,
ki ott nyugszik lent… alant,
akit ma átölel a rög s a hant.
Ma emlékezik a régmúlt idő,
benne megannyi érzelem.
Emlékezik a szívből szerető,
a gyerekkori szerelem.
Ma emlékeznek a gyermekek,
ha azóta fel is nőttek már.
Emlékeik a múltból intenek,
apa és anya szíve mindig vár.
Ma emlékezik a szülői szív,
a kimondhatatlan fájdalom.
Akiket minden nap újra hív
megtört szívvel a sírhalom.
Ma emlékezik a testvéri szeretet,
két érző ölelés közt a mosoly.
Emlékezik a gyermeki kacagás,
melyre a némaság most ráomol.
Ma a gyász percei űzik az időt,
várnak odafent az angyalok.
…csak ez ad nekünk új erőt…
hallom őket: Várlak, itt vagyok!
Ma gyertyák sírnak a sírokon,
viaszkönnyeik hullanak.
Érzett és szeretett egykoron,
ki ott nyugszik lent… alant,
akit ma átölel a rög s a hant.
