„Az istenek lényege nem keletkezett, hanem örökké van, az örökkévaló létezők ugyanis sohasem keletkeznek, hanem örökké vannak, egyrészt mivel az elsődleges erővel rendelkeznek, másrészt mert természetüknél fogva semmiféle hatás nem érheti őket. Nem testekből állnak, márpedig még a testek erői is testetlenek. Térbeli határuk sincs mert ez is a testek sajátossága, viszont az első októl és egymástól sem határolódnak el, ahogy az értelemtől sem a gondolatok, a lélektől sem az ismeretek, és az élőlénytől sem az érzékelés.”
– Σαλούστιος (Az Istenekről és a világról – Kr. u. 362-363.)
Mindenség rejtekezik néhány csepp vérben
Forr a vér, ami végül majd a semmivel összeér.
Idegen tekintetek karolnak belém, a lelkem
Szeretnék, az egyetlen kincsemet, ami még
Megmaradt nekem, ami még, csak enyém.
Ha majd mélyre eltemet a múló emlékezet
Alá, a volt, a van-jelen, és a lesz-jövő is –
Régen elfelejt; Tükörképemmé válik minden
Képzelet. A Styx folyón, ha átkelek, az égi
Óceánok vizén vezet az út, Androméda-köd
Takar, testem létnyomát, már hiába kémleled.
Nézheted: – Mindenség rejtekezik néhány
Csepp vérben forr a vér, ami végül majd a
Semmivel összeér. Vágyak húzzák vissza
Testemet, idegen tekintetek karolnak -belé-
Markolnának tévelygő szellemek. Lelkemet
Akarnák, mielőtt végleg elmegyek, ahonnan
Visszatérni nem lehet, ha időtlenségembe
Tévedek. Tévedek? Én, nem tudom, csak
Kérdezem önmagam és néha tán másokat: –
Mitől lett, ily’ silány a másolat? – amikor a
Teremtő akarat, oly’ tökéletes. A válaszokra
Nem lelek, csak néma hallgatás vesz körül,
Van, ki ennek örül, van, ki lemondóan csak
Legyint. Megint szomorkás lett ez a vers,
Pedig most; Mindenség rejtekezik néhány
Csepp vérben forr a vér, ami végül majd a
Semmivel összeér. Közben ismerős lélek
Ébreszti a lelkemet: – Kérlek, maradj még!
Maradj még, hiszen ma Én megyek, ahol az
Égi óceánok vizén, az Androméda-köd eltakar…
