Te, azt gondolod magadról, tudod, hogyan kell szeretni,
Hol tanultad meg először, nem tudod (tanultál-e olyat valaha?)
Csak belül érzel késztetést, hogy megtegyed, mint a búvópatak
Tör belőled ég alá, és hegygyomorból föld felé űz a vágy. Csók.
Valami meleg nedves érint ajkadon, talán a szám, nem tudom
Miért ne hagynád, ott találtam benned eltemetve, miről azt hitted
Már rég halott. Most ajkam téged exhumál, életet lehel beléd,
Mit elfojtott az ész, az értelem sem értheti a csonttá dermedt
Űrt, a szívednek helyén.
Te, azt gondolod magadról, tudod, hogyan kell szeretni,
Hol tanultad meg először, nem tudod, csak ösztön-vágy
Vezérel, tíz körömmel tépve sebet bőrömön. Húsba marsz,
Testem szaggatod, hiába fáj, én rád hagyom, a kín sem érdekel.
Verejtékem desztillálja hőd a vállamon, csóvát húz a láng, a láz
Kiül, mint a rózsapír az arcodon, úgy piroslik át a tűz az ajkadon.
Most, hogy már tudod, hogyan kell szeretni, nem szeretnéd
Elfeledni, elengedni semmiképp az éjszakát, a magvetés után…
Hajnali pírra vársz.
