Agyonvágta a bioáramütés. Agyhelyen
eszmélt a légüres tér. Pecér vagy pucér?
Mit tudom én, talán a homloklebeny
mögött rejtekezik a meztelen értelem.
Onnan hivalkodik a szó, sakáltorkú
mondatokba sűríti önmagát: –
…….Exibicionista?…………………………………
Mit tudom én, amúgy sem érdekel,
lágy erőszakot teszek veled. Érzed?–
–ahogy fáj? Szem, száj kitát, süket
fül hallgatózik, kezek karolják a mos-
datlan lelkeket. Mint az egyszer-egy,
pont olyan. Nem kell, hogy értsd!
Nem kell, hogy szeresd. Biflázd be.
Mantrázva üvöltsd tele a hófehér
papírlapot – szennyez a facér elme-
háborodás. Társát keresi az őrület,
ketten legyenek együtt, egyedül.
………………………………Társasmagány?……..
Mit tudom én, milyen arány aránylik,
aránylag nem kevés az, ami túl sok.
Pont elég hiányérzetet okoz az össze-
tartozás valahová. Valakinek. Valahol.
Megalvadt véraláfutásban, vérömleny-
félét szimatol a vérrögöket kereső.
Véréramba bújik, percek közé a stroke.
Ha itt az idő, megérkezik. Kicsit lassú
lesz a zsibbadás felett az arcizom.
Fittyet hány sugárban a legbenső én‘,
váladékot öklendez belőlem felfelé
a ragyogás, a vakító fény. Fáziskésés.
…….vagy mit tudom én…………………………
- Varju Zoltan
