Emlékszem… amikor gyermekként
A grundon együtt rúgtuk a megkopott
Labdát. Míg a kishúgod játszott
A kishúgommal, égig szállt a nevetés,
És néha persze a sírás, mégis kéz
A kézben járva, a mosolyukat adták.
Nem kérdeztük egymást soha: –
Magyar vagy-e? Zsidó, cigány, orosz, német?
…lehettünk volna bármi egyéb. Gyermek
Voltam-voltál, EMBER, ami éppen elég!
Meg-megborzong az ébredő reggel, fűszálakon hűs gyémántharmat ring. Álmából egyre később kel fel, s fáradt fényével int a bágyadt nap. Szántókon, tó mellett, zöld folyónál
Nem alszom éjszaka. A köhögéstől rángatózó mellkasom belesajdul a becsípődött idegszálakba. Nem alszik éjszaka a harcvonallal szétszakított ország, belesajdul a gyilkos tűzijátékba. Lehettünk volna rendes,
Álmainkat a végzet szétzúzta, nyíló szerelmünk ékes szirmait üvöltő szél tépi, végig dúlja, kilesve a szív rejtett titkait. Eltűnt a mosoly, a szem fátyolos, az
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
