Varjú Zoltán: 1956
(A verset előadja: Németh NYIBA Sándor)
Varjú Zoltán
1956
tankok taposta
őszirózsával a kézben fut
szalad a mezítelen kisleány
kicsiny talpát felsértette mélyen
az öreg isten
országútjának mindahány
darabja amit a lánckerék
kiszakított őbelőle és amit
önmagából kitaszított mint
akiktől most elfordultatok ti hazug
és igaztalan gaz latrok kik
hirdettétek nekünk a holnapot
a csábító és szédítő
magasságot a mámorító
szent szabadságot ami néktek
nagyon rég megadatott (!)
nálatok nem börtönözik be
a papot mindvégig szabadon
prédikálhatott a templomon túl
a sírbolt alatt… holtáig ő szabad
maradt akár a magasan szálló
madár nem szorítja béklyó
nem gátolja határ (.)
e kicsiny de mégis nagy
nemzetünk szót emelt és kiáltotta
igazát dalolva a nemzet himnuszát…
és várta hogy a sötét
éjszakát váltsa fel
végre a hajnal s hozzon
ébredést mennyből az angyal
de akkor nem hitte még
hogy ezt a felkelést majd a vérpatak
s ár mossa el a hóhér meg együtt
mulat az ördöggel ami persze
senkit sem érdekel hogy meggyilkolják
az édesanyát és a halott gyermeke
felett zokogva gyászoló
édesapát azután hogy kifosztják a hazát
ellopva szabadsága röpke pillanatát (!)
istenünk áldd meg hát a magyart
adj néki hitet és erős kart
ragyogjon az égen ötvenhat
tündöklő csillaga hulljon
a porba minden bilincs és rabiga
zengjen a fohász
hozzád szól az ima: mi atyánk te
aki a mennyekben lakozol fogadd be
a szívemből fakadó sóhajom legalább
te hallgasd meg az óhajom hogy
mások is láthassák az ágyúcsövekben
nem nő virág erről hallgat most
cinkosan a világ s tétlen nézi mi
történik velünk hogyan tiporják idegen
tankok lánctalpai vértől iszapos
sárba nemzetünk (!)
sortüzek szakította mély
sebek járdán fekvő
magára hagyott élettelen
testek halott
emberek mint a felborított
sakktábláról a lehullott bábuk szanaszét
hevernek a pokolban a démonok
kacagva nevetnek sírnak az angyalok
az égben s az úr is zokog
egyre csak hullnak a könnyeik
idelent megállás nélkül esik…
esik az eső és elmossa azt
az iszonyatot amit a testvér
a testvérnek okozott és örök
mementónak kitörölhetetlenül a lelkek
mélyén mindörökre itt hagyott (.)
