A ketyegés rám terítette
cinkfehér lepedőjét.
Hangok, zörejek.
Dobhártyámnak ütköző monoton
hanghullámok terelnek
verseim utolsó mondataihoz.
Vajon meddig tart az utazásunk?
Az elmúlástól való félelem
fölém vonult,
mint egy szürke felhő,
ami esőt hozott.
Minden cseppje újabb szöget kalapált
elmém betompult világába.
Vihar és mennydörgés.
A végállomás következik!