/ajánlás: Majdan
— ha már semmi remény
a Szabadság terén
hol ölni és halni lesz erény…/
zord idő oson
a tettes villamoson
a rakparton, Pesten
– – hagy vesszen a szándék!
(mondhatnám tán’ még:
a Kossuth-tér fele,
a másik meg vele
épp’ szembe jövet
– – mulldigál, a tél, telet lövet…
mohás, volt már állomás követ
kőre rakva
– – vetkezik
nyomot hagyva
old bogot vagy csatot
tán’ a levett cipők, ruhák között kutat
a zöld szemű múltba öltözött
üveg-arcú utas
öreg, kimert kutas
kiben oldalazva hull a hó
vagy a Duna hulláma csapdos,
s hogy még is van, onnan tudható
egy pislogás rajta az uszály s a vontató.
– – az érvényesített tömeg:
ki, alkalmas jegyes,
ki biztos, kibiztosított bérletes
s úgy áll, mint a cövek…
de fogódzni kell
hitbe, reménybe, célba…
mert az alagút csövet
célja úgy tartja
– – ha csak át nem bújnánk rajta.? – –
hogy a délután csappantyúja hasas
delelőn már a felhúzott kakas
s ha lángot fog a gyúanyag
nehogy már csak úgy hanyatt
előre jusson harca,
ha mosolyba vész,
takarja mész
csak arcra
ismerős az ott, az ok:
ha megáll a hegy, a Vár, a Duna
– – én csak várakozás vagyok.
/a többi csak duma, duma!/
– – mondhatnám, de minek? kinek?
a tavaszt itt ki érti meg?)
/Kijev (ki Pest, ki Buda)
– Maidan 2014-február
