Tudod-e, hogy a szónak
— a csöndből Rád hasonlónak —
kék bogáncstól gyulladt szádra
hatalma van lehullni hónak?
Tudod-e, hogy az élet
— álmod, akarásod kéz-közén kifénylett,
felválthatatlan réz garas:
fogaid közt csorba szavak, átkok,
kékült próbaharapások
nyoma
magad meg nem váltod soha,
épp hogy csak megéred
összekoccant fogú halálodon a révet?
Tudod-e, hogy a csókok
miért fehér lobogósok,
kitűzött jelek, parlamenterek
feladott magányod s meleg,
ájulással összevérzett barikád-tested felett?
Tudod-e hol lesz a sóhaj
partnak kocódó szerelmeden,
némán, ellenségesen
billegő hajóraj?
Tudod-e, hogy kicsit se fáj
ha dongó képében a halál
beporzott szívedre leszáll
s fullánkja megéget?
Tudod-e, miért faggatlak,
kérdezlek Téged?
