I.
egy képre, mondhatnám képes feledre, midőn vonatablakon kidugtad, így jelezve: meg sem érkezésemet.
ez a vonat már elment.
– – sajnos csak Veled!
ahogy ablakon át kidugtad:
tovatűnik formás múltad
– – nem hív, nem integet!
meglehet,
ezért, hogy én sem nyújtok kezet,
– – hisz miért markolnám a szelet?!
eltűnsz, suhansz magadban,
de még is mozdulatlan,
a rendező-pályaudvaron,
mikor, mint a részegek
éjem eltűNŐcske kirabolt,
sebtében csomagolt
batyui közt ébredek.
csattanások, csikorgások,
érkezések, távozások fosztogatnak:
„vigyázat! a síneken tolatnak!”
utasa vagy magadnak
megváltottál, mint jegyet…
– – most miért furcsállod,
hogy Te vagy, aki áll ott,
– – s én megyek!
Ég Veled!
II.
Máramaros zöldben ausztrál magyar ír ……….
(profán a hon (hon’ meg nem..?) vágy okán)
vágyaddal
ritkán lakott…
– – szép a zöldje,
ahogy a szíved földje,
csusszanva, űzőn,
álom-bozóttűzön,
ébren-füstön,
óceánon átrohan.
– – száraz dal,
magod
fogan.
itt-ott.
tart
a nem akart
légyott.
– – hagyd hát Mr.Lance-t!
– – mondd csak, mi a francot
keresel Te még ott?
III.
intern naci
(hazafutáshoz…)
ausztrál
magyar
ír
„Jót s Jól!’”
figyelem s becsülés jár Neki:
– – megilleti!
az frusztrál: jut-e?
(bár köztünk is sok
magyar
ír
ausztrál….
– – úgy értem:
ugrál,
ugrál,
ugrál…
– – hogy fut-e?)
