Vámos Hang György: a szétszerelt gyermekláncfű teje

(úgy takaródznék vele!
— sodor)

vitorlát bontott a délután
s elhajózott az éj után,
hogy felkutassa: „lesz-e?”

— messze, messze
új Golgotát sebezve
a harang formájú hegyre
kéklő nyelvként kiöltött
halni vajúdott kölköt
felpúposodó háton
megtartó három
be nem teljesült vágyon
megülő
hüllőből kalapált üllő
csendülésébe akadt
s milliárd felé szakadt
halálon…

— a tétovaságon botló lábnyom
kacska rugdosása
tenyér – sorsfordító — minta
ordító kígyó: gyűlölet-inda
sebzett ég-kezdet földi vége,
mása
vékony vonalakból hártya:
a sáska terve,
fölzabálva, rágva, nyelve
felpödört, halálba táncolt
magányba láncolt
gyönyör…

— kiöntött, tömör
kétség
fogselyem szálon függő
vicsorgó kékség
egyedül maradásért lódult
köldökké gyógyult
ködök
felvont szemöldökök
tömeggé rándult dühe
kikiáltó száján felfénylő füge
a kés éle beszéd
az összemarkolt szerteszét
az ölelkezésben cserbenhagyás
éjjelente kifosztottságom
a ragyás, sebhelyes
álom…

„Föld! Föld!”
— zöld, zöld —
galamb-fordulásom
— hány ezerszer hat napja várom?

azt én is tudom, hogy „Legyen!”
— ám, hogy miként tegyem
hogy Tejútként szétfuss..?
Te fűszálra feszített Jézus!
— válaszolj nekem!

További bejegyzések