Már világvégi zord vizekben
Lebeg gályánk az életünk
Lánccsörögve padhoz kötözve
A rabjaink közt evezünk
Pedig Trójából útra kelve
Szívünk reménnyel volt tele
De unatkozván az Istenek
Meglopták s játszanak vele
Flottánkat vad vihar zilálta
Árbóc törött ember veszett
Poszeidón s a Szelek Királya
Vadul dühöngött büntetett
Most meg löttyedt lóg a vitorlánk
Egy zsákban van minden szelünk
Sosem érünk már Ithakába
Fohászkodunk mi lesz velünk
Pedig milyen szép volt az élet
Voltunk boldog lótuszevők
Majszoltuk az édes virágot
Feledtünk múltat és jövőt
E gályára őrült vezérünk
Kötélen hurcolt újra fel
Azóta gondból bajba úszunk
Zeusz mért hagytál minket el
Egy szigeten vizet kerestünk
Egyszer csak jött egy félszemű
S a földről felkapott sziklákat
Közénk vágta a féleszű
A fedélzeten itt röfögnek
Az elvarázsolt malacok
Visítozva jókat zabálva
Napoztatják a pocakot
Miközben köztünk dagonyáznak
Fröcsög ránk róluk a mocsok
Mikor még a társaink voltak
Nem voltak ilyen pimaszok
A mi fülünkbe viaszt nyomtak
Hogy azt halljuk csak mit szabad
Árbóchoz kötve a vezérünk
Mert attól fél hogy elszalad
Nem érünk vele boldog révbe
Régen tudjuk hogy sültbolond
Nem látjuk meg Ithakát élve
Legyintünk rá bármit is mond
Bár a vizet egyre kavarjuk
Fogalmunk sincs hová megyünk
Nincsen hitünk nincsen reményünk
Csak Szküllánk van s Karübdiszünk
Pedig mi láttuk Tróját égni
S volt egy híres falovunk
Most ha szemünk este lehunyjuk
Már csak lótuszról álmodunk