Utolsó kézfogás – Elhunyt Tarjáni Imre költő
– szerző: Tóth Gabriella (Toga)
Tarjáni Imre: Én nyújtok kezet
Nyomomban nyolcvan év liheg
nem fut, a lábam nem siet
(nem is csoszog)
Láttam a fényt és árnyait
tudom, hogy mindkettő vakít
a sodrás partra vet
Nem hiszek semmit – alkalom
de ha mégis találkozom
én nyújtok kezet-
Igen, talán az emberi kapcsolatokról, vagy épp az elmúlásról szól ez a vers, ez felfogás, értelmezés kérdése. De belegondolunk- e a napi rutin közben, hogy mennyit veszthetünk egy másodperc alatt? Vajon hányszor bántunk öntudatlan, vagy ölelnénk, de nincs idő? Milyen jóleső egy baráti kézfogás, egy-egy őszinte érdeklődő mondat, egy elmélyült beszélgetés…
Tarjáni Imre költő családja, rokonai, barátai, közeli ismerősei pár napja másképp tekintenek a világra. Kizökkent az idő, araszolnak a percek és fájdalom, illetve üresség kettőse hat át mindent. Kitéptek egy darabot a szívből, és a veszteségből nehezen ocsúdunk. Itt volt köztünk, és bár elhagyta teste e földi világot, mégis itt van, amíg emlékezünk, vagy sejtjeinkbe ivódnak sorai.
Tarjáni Imre: Itt vagy
akkor is ha nem vagy sehol
akkor is ha csak képzelem
mindenfelé megyek utánad
akkor is ha nem
mindegy mikor lépjük az utolsót
mikor teszik kezünket keresztbe
fényév-messzi világok hunyorognak
rád hull meg rám a messze
Megjelent: “Kifelé kopogtatás” című versválogatás kötetben, a “Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma” támogatásával.
https://dunapartmagazin.hu/tarjani-imre-itt-vagy/
„Itt vagy”- idézhetném szavait. De most jobb a csend.
∞
„Itt vagy”- mert akit nem felejt a szív, azt nem felejti el az emlékezet, velünk maradsz mindörökre… (Varjú Zoltán – DunapArt Magazin)