A lenyugvó nap megnyújtotta a fák árnyékát. Kétszer olyan hosszúnak mutatva magukat, mint a valós méretük. Nem kell futnia, maradt idő úgy is, hogy nem a kikövezett utat választotta.
Nem késhetsz! Hibázol! Nem késhetsz! Hibázol! Pontosan be kell tartanod a szabályokat! A szabályok megvédenek! – az ereiben érezte, ahogy lüktet a vér, éppen úgy, mint a berögzült szabályok, amelyeket be kell tartania.
Ő hibázott, ő tehet mindenről, ezt mondták régen.
Szemből egy kamaszfiú közeledett felé, a hóna alatt egy kosárlabdával. Őt figyelte. Ne fuss! , az is hiba, mondta magában. Hátrafordult. A kamasz elkanyarodott, nem jött utána. Előtte a sétányon, egy nő a kutyája fölé hajolva nézett valamit, majd felegyenesedve felé fordult.
– Idenézzen, mit találtam! Virsli, szögekkel teleszurkálva! Milyen gonoszak az emberek! Szegény kiskutyám, majdnem megette – vált síróssá a hangja.
Rá se hederítve, szó nélkül ment el a nő mellett. Neki nincs ideje arra, hogy válaszoljon és nem is akar emberekkel beszélgetni.
A szomszédját, Vandát is sokáig elkerülte. Nem szerette a lány agyonsminkelt arcát. Azt gondolta róla, hogy becsapja őt, másnak mutatja magát, mint amilyen. Vanda, az ő furcsasága ellenére sem kerülte ki őt, amikor összefutottak a lépcsőházban. Csak ne kérdezgetne állandóan annyit!, gondolta róla.
Egy magas fa mögött, látszottak már a lakása ablakai. Nemsokára biztonságban lesz. A sötét lépcsőházban a keskeny ablakok kevés fényt engedtek be a folyosóra. Gyalog ment az emeletre. Az utolsó lépcsőfordulónál észrevette, hogy valaki áll a lakása előtt. Nem látta jól, de az ismerős hang lecsillapította a felgyorsuló lélegzetvételét.
– Megint nem lifttel jöttél fel? Miért nem használod? Mindjárt kileheled a lelkedet! Már a második emelettől hallottam, hogy te lihegsz felfelé, mint valami kutya, akit pórázon rángatnak.
– A kutya szokta a gazdáját pórázon rángatni – válaszolta enerváltan, ami azonban egyáltalán nem tűnt fel Vandának.
– Jön az anyám látogatóba – mondta egy pofavágás kíséretében a lány. – Vettem neked festékpatront. A múltkor mondtad, hogy kifogyott és nekem is kellett. Fura egy nő vagy te, ugye tudod? Többnyire ki sem lehet rángatni a lakásodból. Egészen meglepődtem, hogy a csöngetésemre nem bújtál elő, otthagyva a számítógépedet. Nincs ember, aki ennyit dolgozna, mint te. Ezt úgy hívják, hogy munkamánia, tisztában vagy vele? Na csá! Én megyek készítek valami ehetőt és kitakarítok, mire ideér a „drága“ anyám!
Az előszobát bevilágította az égve hagyott lámpa. A bejárati ajtóra felszerelt, három zárat többször leellenőrizte,miután becsukta maga mögött az ajtót. Az ágyára dobálta a ruháit és egyenesen a fürdőszobában a zuhany alá állt. Éppen úgy, mint akkor. A szabályokat be kell tartania! Minden alkalommal harminc – negyven percig engedte magára a rázúduló forró vizet. Erős szivaccsal mosta le a szennyet, ami az utcán rárakódhatott. Zuhanyozás közben, kényszeresen vette sorba a hibákat, amit eddigi életében, de főleg azon a szörnyű napon elkövetett.
Ő tehetett mindenről, ezt állította mindenki még a rendőr is ezt éreztette. Legjobban az gyötörte, hogy az anyja ezt gondolta. Igaz, ő általában is elégedetlen volt vele, mert szerinte, soha semmit nem csinált jól. Már a születésekor is több fájdalmat okozott neki azzal, hogy huszonnégy óra vajúdás után sem akart erre a világra megérkezni. Az anyja elmondásából tudja, hogy szenvedés sorozata kísérte a világra jöttét. Az apja, akit soha nem ismert, még a születése előtt lelépett, mert nem akart gyereket. Persze ezért is ő a hibás. Sikerült tönkretennie a szülei kapcsolatát. Éppen csak azt nem mondta ki soha az anyja, hogy kár, hogy ő megszületett.
A hibáit tizenhét éves kora óta ismételgeti állandóan magának, mint aki megbocsátásra vár.
Késő délután, az egyetlen barátnőjétől, a végeláthatatlan, magasra nőtt gazos fűvel takart, rét mellett ment hazafelé. Az utca másik felén „kádárkockának” csúfolt egyenházak sorakoztak. Az ablakon leskelődőknek mindig odaköszönt. Ha nem így tette volna, másnap az anyjának panaszkodnának, hogy milyen neveletlen. Nem szerette ezeket pletykás embereket, akik még azt is kibeszélték, hogy éppen milyen ruhában ment iskolába. Bizonyossá vált számára, hogy ő igazán senkit nem szeret. Különös lánynak tartották, de valójában senkit nem érdekelt, hogy ő a világon van. Megszokta már! Mindent megszokott! Érdektelenül ballagott a szürkületben, amikor a háta mögül egy kéz megmarkolta, kést szegezve a nyakához húzta maga után a gazos rét közepe felé. Megnémult. Ott, a derékig érő gazban erőszakkal elvették a szüzességét. A fiú, miután kielégítette a vágyait, megfenyegette. Egyáltalán nem törődött azzal, hogy ő meglátta az arcát. Ismerősnek tűnt, mert napokkal azelőtt látta az iskola körül ólálkodni. Akkor a fiúnak is feltűnhetett, hogy ő rajtafelejtette a szemét. Szabályos arc, szőke rövidre nyírt haj. A kamasz külsőleg túl szép volt ahhoz, hogy ilyen szörnyűséget csináljon vele. Megalázottan, hang nélkül nézte ahogy a fiú a feliratos pólóját begyömöszölte a nadrágjába és ott hagyta őt. Megigazította magán az elszakított ruháját, gondosan lesöpörte a rátapadt fűcsomókat. A réttel szemben, az egyik ház ablakának függönye meglibbent és a bámészkodó gyors mozdulattal hátrébb lépett. Ismerte az idős nőt, de a köszönésen kívül nem beszélt vele soha. Amikor hazaért, az anyja éppen a kedvenc sorozatát nézte a szobában és onnan kiabálta ki neki, hogy a konyhában talál vacsorát, ha enni akar. Nem válaszolt neki. A fürdőszobába ment. Nem érzett semmit. Mintha valami idegen emberrel történt volna meg ez az egész. Hosszú ideig állt a víz alatt, amikor az anyja kiabálva rárontott, hogy elment az esze? Miért folyatja ennyi ideig a vizet? Nem lopja ő a pénzt, mondta. Megtörölközött, felöltözött és higgadt hangon elmondta az anyjának, hogy mi történt vele. Az ötven körüli nő elképedve hallgatta. Ezt a szégyent! – ez volt az első reakciója, amit kimondott. Sajnálatot nem mutatott, helyette szidalmazni kezdte a lányát. Bírálta az öltözékét, a viselkedését. Saját magát kezdte sajnálni azért, hogy mit szólnak majd az emberek, hogy ő egy kurvát nevelt? Inkább hallani sem akart az egészről. Meglepődött, amikor a lány azt mondta neki, hogy menjenek el a rendőrségre.
Másnap a helyi körzeti megbízott felvette a vallomását. Kimondottan csodálkozott, hogy világos nappal, azon az átlátható helyszínen miként történhetett meg „ez a dolog” vele. Kételkedett! Látszott, hogy nem hiszi el és csak a munkáját végzi a jegyzőkönyv elkészítésével. Azt muszáj volt neki, mert az a szabály! Az anyja egy árva szót sem fűzött a történtekhez.
A pontos személyleírása alapján megtalálták az
elkövetőt. A fiú a vallomásában elmondta, hogy minden közös beleegyezéssel történt. A lány a hibás, mert napokkal azelőtt kikezdett vele az iskola előtt.
Az idős nőt is felkeresték, aki csak annyit látott, hogy a két fiatal ott volt a mezőn, majd külön – külön elmentek. Arra a kérdésre, hogy a továbbiakban akarnak – e feljelentést tenni, az anyja határozottan kijelentette, hogy „dehogyis akarnak, a lánya a hibás, ha így is történt! Vigyázott volna jobban magára, haza kellett volna időben érnie a barátnőjétől. IDŐBEN!“Különben is az anyja véleménye szerint, ő megijedt attól, hogyha netalán teherbe esik, akkor hogyan fogja majd előadni a történteket. A fiú gazdag családja úgysem egy ilyen jöttmentet akarna gyerekestől.
Még mindig a zuhany alatt állt, hogy megtisztuljon. Ráért, bár hiba sokáig folyatni a vizet, de hibát hibára halmozva addig engedhette magára a vizet, ameddig csak akarta.
