– Anyúúú! Mi jelent az, ha valakinek kopog a szeme? – kiáltott ki a vékony hangocska a fürdőszobából, de a kérdésére nem érkezett válasz. A fiatal nő, az előszoba tükör előtt rúzsozta a száját, miközben gondolatai már a délutáni állásinterjúján jártak. Sürgetően szólalt meg.
– Siess már Kincsem! El fogok késni! – észre sem vette, hogy a lánya mögötte áll és a hatalmas, fekete szempillákkal keretezett kék szem kérdően néz rá.
– Anyu! Nem válaszoltál!
– Megmostad a kezedet? Indulnunk kell! Mire nem válaszoltam?
– Tegnap az oviban a Tihi azzal ijesztgetett, hogy van valaki akinek kopog a szeme.
– És te megijedtél tőle?
– Igen, mert még olyan csúnya grimaszokat is vágott.
– Csak ijesztgetni akart és ez nem szép tőle, mert a barátod.
– Igen, de miért mond ilyeneket?
– Ez csak egy mondás. Húzd fel gyorsan a cipődet! Akkor szokták ezt mondani, ha valaki nagyon éhes. Azt mondják, hogy olyan éhes, hogy kopog a szeme.
-Ja? Tényleg? Akkor jó!
Örült, hogy a kislánya erről nem kérdezgette tovább, mert sejtelme sem volt, hogy miért mondják ezt az emberek. Majd utána olvas, döntötte el magában. A lépcsőházban a körömcipő koppanásait, a gyereklábak szabálytalan trappoló hangja kísérte.
– Örülsz, hogy ma a Nagyinál leszel? – nézett a copfosra.
– Igen. Hová mentek az Apuval, hogy későn tudnátok értem jönni az oviba?
– Az apukád vidékre ment a munkatársaival én pedig megyek egy állásinterjúra.
– Az mit jelent? Már nem fogod tovább gyógyítani az állatokat?
– Továbbra is gyógyítani fogom őket, de egy másik rendelőben, ami sokkal szebb és nagyobb. A legfontosabb viszont, hogy nem kell olyan sokat utaznom, mert közelebb lesz a lakásunkhoz.
– Anyu! Veszünk fahéjas csigát ott a sarkon?
– El fogok késni Kincsem, ha még a boltba is be akarsz menni.
– De Anyu! Ott csinálják a legjobban és éhes is vagyok.
– Ugye mondtam, hogy idd meg a kakaódat! A Nagyi biztosan készít neked valami finomságot.
– De olyan jó fahéjas csigát ő nem tud csinálni. Légyszi Anyu!
– Rendben, de akkor siessünk még egy kicsit jobban!
Az üzletben nem volt senki és az utolsó ott árválkodó péksüteményt a kislány olyan örömmel vette a kezébe, mintha valamilyen díjat sikerült volna megszereznie.
– Látod milyen szerencse, hogy volt még egy – örvendezett a gyerek.
– Igaz, és az is szerencse, hogy nem kellett sorba állnunk. Igyekezz Kincsem! Tedd a táskádba, majd a Nagyinál megeszed.
Már messziről látszott, hogy a villamos megálló mellett a parkban egy idős, sötét ruhába öltözött asszony ül előre görnyedve, lehajtott fejjel a botjára támaszkodva. Mellette a padon a kockás férfi sapka, mint egy kis kosár várta, hogy megszánják. A nő testtartása a szégyenét kiáltotta világgá.
– Gyere siessünk! Ott jön a villamos. Pár lépésre voltak a megállótól és a fiatalasszony szinte húzta maga felé a kislányát, hogy az idős asszony minél távolabb kerüljön tőlük. Máskor adott volna neki pénzt, de siettek, nem volt ideje előkotorászni a pénztárcáját, hogy készpénzt keresgéljen. A kislány azonban az idős asszonyon felejtette a tekintetét és a figyelmetlensége miatt megbotlott a saját lábában.
– Jaj Kincsem! Nézz már az orrod elé! Majdnem sikerült elesned!
A gyerek kirántotta a kezét az anyjáéból. Odaszaladt a görnyedt, megtört testtartású idős asszonyhoz és a kezébe nyomta a fahéjas csigáját. Mielőtt az anyja rákiálthatott volna, hogy azonnal jöjjön vissza, már vissza is penderült hozzá.
– Anyu, én úgy hallottam hogy ennek a néninek kopogott a szeme – jelentette ki teljes meggyőződéssel és, mint aki megértette ezt a világot, már lépett is fel a villamos lépcsőjére.
- Varju Zoltan
