Nem tudom tovább ábrándos tekintettel várni az Istent,
aki megállás nélkül üzenget az elérhetetlen éterből,
miközben lassú kéjjel rágcsálnak minket.
Idelent házak vannak, otthonok,
emelkedő árak és ritmikusan váltakozó pestisek:
covid és háború.
A Kárpátokon túl már ez sincsen,
sokszor a törmelék országa van csak, pincéké,
fülsiketítő repülőké, robbanásoké.
Gyakran állunk a sírok felett,
elérzéketlenedett arccal várva a feltámadást, ha lesz:
kiaszott szemű anyák, alkoholtól száraz torkú férfiak.
Jöhetne végre az Isten!
Nem számoljuk már bűneinket, halottunk több van.
Megüresedett elménk, akár a sírok, befogad bármit,
amit beledobálnak a magasból,
de drónok mélyítik egyre gödreinket.
Mégis mindennap felemeljük a kapát,
felöltöztetjük a gyereket, átvesszük a műszakot.
A költő ír, a tanár tanít, a vasutas elindítja a vonatot:
“erősebbek vagyunk gyönge életünknél”.
Ukrajna, 2025. július 16.
Megjelent az A Hetedik Művészeti és Kulturális Egyesület „De erősebbek vagyunk gyönge életünknél” című antológiájában.