Mondd, költő, ki éltedben nem nyugodtál,
nem fáj, ahogy emléked sem tisztelik?
Nincs fájdalom a föld alá bukottnál,
s tolvajunknak tán családja éhezik.
Nyolcvan éve már menetelésednek,
s hajcsárok újra birkákat hajtanak.
Hallom, rakéták rombolják földedet.
Megszokod a borzalmas fájdalmakat.
Verset írni mára már sokan tudnak,
és az embernek szíve egyre tompább.
Vádlóként muszáj őriznünk múltunkat.
Mit tapasztalsz, ne restelld, add csak tovább.
Félek, elbukom, könnyű most feladni.
Állj fel, barátom, ideje haladni.

További bejegyzések
VI. Jobbágyi Kortárs Művészeti Fesztivál
február 10, 2025
Az ePUB VERSESKÖTET ALKOTÓI NÉVSORA
február 5, 2025
Az ePUB VERSESKÖTET PÁLYÁZAT LEZÁRÁSA
február 2, 2025
FEBRUÁRI PÁLYÁZAT
február 1, 2025