“Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat”
(József Attila: Nem én kiáltok)
Megértetted a gyerekeket, mosolyogtál egész nap.
Mindössze engem néztél komolyan, fürkészőn,
vagy kerülted tekintetem, elültél a szoba túlsó végébe.
Nem mondtad, minek vagyok kezdettől fogva kerülendő.
Nem láttam még annyi örömet és jó szót mások felé fordulni,
és annyi kételyt, gyanakvást felém, mint benned.
Mindenkinek jutott ártatlan, őszinte érdeklődésedből,
csak nekem nem.
Én elfelejtettem mostanra, milyen beszippantani a világot,
mert régóta magamat fogyasztom teknős páncélba bújva.
Lemondtam az emberekről.
De téged nem lehetett figyelmen kívül hagyni.
Talán mind azt keressük másban, amit elvesztettünk,
amit nem dobnánk el még egyszer soha.
Szívemre tapétáznám a mosolyod, de te nem hagyod.
2025. 10. 31.
