Reménytelenség tanítja a reményt,
a kedvetlenek motiválnak.
Visszatérő áramszünetekben
zseblámpák kattognak.
Egy perc néma csend
magyarázza reggel nyolckor a halált.
A remény szétdobálja
a szemetet, ordibálva rohangál
a folyosón, bömbölteti a zenét.
Otthon hagyja a könyveit,
telefonozik, suttog, szájal.
Szemrehányó, félelemmel teli,
vagy szemtelen arccal
néz a reménytelenségre:
Mi is ilyenek leszünk?
A reménytelenség mindennap
hazamegy a diabéteszes anyjához
az elöregedett udvarra,
és meghallgatja
a tévéhíradóban a káoszt.
Végignyálazza a tananyagot,
felméri a közöny,
a tudatlanság szintjeit.
Kiszámolja, mennyi pénz maradt fizetésig.
Elmormolja magában
a felelősségre vonhatók neveit,
lefőzi az ötödik kávét.
Lassan kortyolgatja,
és erre gondol:
Miféle emberek lesznek ezek?
Ukrajna, 2025. 12. 03.