Fáradt voltam reggel, este nem aludtam,
az álmosság elnyelt, a szavalást untam.
Mennék inkább tóra, horgászni, fürödni,
unalmas az óra, nincs minek örülni.
A tanár mutogat, hiába, nem értem,
ütöm a húrokat, a kezem nem érzem.
Nem mehetnénk inkább be a boltba csipszért?
A nevelő kint áll: Menj órára, tüstént!
Parancsol az álnok, utálom is érte,
a sarkamban jár most, mint a falu réme.
Nem megy az éneklés, fáj tőle a fülem,
a szép lány rám sem néz, pedig elé ültem.
Mire jó a tábor? Itt is tanulni kell!
Nincs elég barátom, nem játszok senkivel.
Felráztam a kólát, a földre locsoltam,
egész verstan órán semmit se tanultam.
A koncertre végül megjön a sok szülő,
mindegyik megrémül, a hajuk őszülő.
Mester kornyikálós, gitárhúr szaggató,
aki az órákon csak Facebook hallgató.
Inkább tenni kéne, ne égjünk nagyon le,
ha eljön a vége, a műsort tudjuk le.
De ne ímmel-ámmal! Legyenek ránk büszkék!
A szüleink bátran eldicsekedhessék:
milyen szép lányuk van, milyen okos fiuk!
Gyerekek, létezhet a nyögésből kiút.
2025. 07. 29.
