Kivirágzott a gyermekláncfű, beborította a mezőket,
hogy később fehér ejtőernyőként hulljon ki
egy repülőgép ajtaján.
Megöntözze a száraz földet immár sokadszorra.
Mégis szikkadt, szomjas, repedezett a talaj, hiába itatják.
Gyere, hajoljunk egymás felé,
míg sárga virágaim előszülnek,
és beléjük kap a szél.
Ennyi maradt nekem ebben a korban,
a hatalmas tudatlanság, a legnagyobb fejlettség korában:
lehullani, zuhanni a füstös légben a felgyújtott mezők felé,
bele a szétbombázott földbe, hogy meggyökerezzek,
és jövőre is legyen gyermekláncfű, leszakítható, megőszíthető,
repülőkből kidobálható, mert a tanulatlanok ezt mondják:
nincs min okulni, hullani kell,
mert gyökerek nélkül nem érsz semmit.
Persze a gyökerek is beleszáradnak
a kemény, terméketlen földbe.
Van hely, ahonnan nincs visszaút.
Ukrajna, 2025. május 5.
