Andrij Ljubka A háború nemcsak a hősökről szól (Андрій Любка Війна – це не лише про героїв) című prózája alapján
…Azt mondta, nem bírja tovább. Meddig lehet bujkálni a házban, rettegni állandóan, mint egy tébolyult, hogy felbukkannak az utcán, hogy elvisznek. Ő nem egy nyomorék, szerencsétlen, gyáva alakhoz ment feleségül, hanem egy sikeres programozóhoz. “Nézzél már magadra! Mi lett belőled?” – mondta. Rá egy hónapra összepakolta a holmiját és elment. Vége volt… Én… nem tudtam, mit mondjak neki! Ő nem érti, milyen az. Voltam katona. Nem igazán illettem soha közéjük. Meg… meg mikor volt az már? Édes Istenem, mikor?! De, Andrij, értsd meg, akkor nem volt háború! Leszolgáltad az idődet, és hazamentél. Nézd meg, mi történik most! Hányan nem jöttek vissza onnan!? Rád dobnak egy bombát és véged! Engem nem visznek el, biztosan nem visznek el… amíg itt vagyok, nem történhet semmi. De ha kimegyek az utcára… hopp, eléd áll egy autó, kiugranak belőle és megfognak. Érted!? Elvisznek! Nem kérdezik meg, ki vagy, van-e családod. Egyszerűen bezsákolnak! Érted!? A Facebook, az Instagram, a Telegram tele van velük. Nem frissítetted az adataidat, véged! Frissíted, véged! Hányat elvittek, mikor odamentek?! Én tudom! Olvastam… Csak Aljona ne hagyott volna el. Így olyan nehéz… egyedül. Elzárva a külvilágtól… Tegnap megágyaztam a pincében. Lehet, leköltözök. Ott nehezebben találnak meg. Majd leengedek egy kábelt, hogy onnan is tudjak dolgozni… Mikor lesz már vége!? Andrij, mondd meg, mikor lesz vége!?
– Gondolkodtál már azon, hogy elhívsz egy pszichológust? Segíthetne kezelni a szorongást.
– Andrij, hát nem érted!? Be fog köpni!
– Vászja, ha akarnak, úgyis elvisznek. Tudják, hol lakol. Mindössze azért nem jöttek érted, mert még nincsen rád szükségük. Lehet, az lenne a legjobb, ha rendeznéd velük az ügyeidet, és tennéd, amit tenned kell.
– Tudod mit? Menj ki a házamból! Menj a francba! Te… te… Te áruló! Te besúgó! Te… te…
Ukrajna, 2025. június. 20.
