Nem hittem, koporsóban látlak újra, öreg barátom,
a téli ködben fehér bársonytakaróval tetőtől talpig lefedve.
Eljöttem hozzád megkésve, bűntudattól terhelten. Itt vagyok.
Nem láthatsz már, én pedig csak magamat okolhatom.
Azt mondtam, többször jövök majd,
de elkapott a mókuskerék.
A halálod hírére köpött ki a szociolingvisztika, a filozófia.
Most ott állok, ahol nincs szabály, senki sem kutat,
ahonnan legendák istenei, félistenei jöttek vissza csupán,
meg az Atya által nagyon megkedvelt emberek.
Remélem, puha neked a föld, könnyebb, mint nekem a gyász.
Idefent kutya világ van, kizsigerelik a halandót,
megvetik a békét.
Féltékeny vággyal lessük az odalent fekvők nyugalmát,
bár belebolondulunk az életösztönbe.
A tévé megvadulva ontja magából a halált.
Inflálódik a temető társadalma, zuhan az élet értéke.
A hatalom erszénye –
feneketlen gödör.
Remélem, puha neked a föld,
könnyebb, mint nekem bámulni a halált.
Ukrajna, 2024. december 29.