Ur Attila: Időtlenség

Nekem az idő,
bőrborított kis fém kulacsban:
rövidség.
Írás közben ezt kortyolgatom.
Mámorító,
ahogyan végigcsorog torkomon,
felhevít.
Könnyek vannak a szememben.
Rémisztő,
mennyire felzabálja az időt a háború.
Falánk,
mint a sokáig étlen tartott jószág.
Kegyetlen.
Most nagyokat harap belőlünk:
boldogan.
Megrémiszt ez a gondolat.
Szédülök.
Mégis tovább kortyolgatom a maradék időt:
telhetetlenül.
Engem is a háború asztalához ültetnek maholnap.
Nekem az idő,
emberbőrborított kis fegyverfém kulacsban:
üresség.