Az iskola, mint egy bebugyolált féreglyuk feküdt a futballpályával szemben. Teljesen beborította a napfény, ami képtelen volt elhessegetni egy egyszerű, de mégse vidám gondolatot, az intézmény célját, mely a féregélet rejtelmeibe volt hivatott bevezetni a kicsit sem lelkes, mindössze lelketlen tanulókat, és akkor még nem is beszéltünk azon rémületes veszélyről, hogy egy emberi láb netán kisméretű lábtartónak nézi őket, elérve ezzel a lábmasszázs legélvezetesebb fokát, mely csakis mások megtaposásában rejtőzhet.
A féreglyuk az iskola talapzatában több tanulóval, legalábbis annak nevezhetővel rendelkezett, mint idősebb teremtő szomszédja, melynek becses helyét köszönhette. Az emberek így véletlen jótékonysággal biztosították a féreg populáció dicsfényének növekedését, vagy csak fényezték a már-már elnyűtt emberi adakozókészséget minimális szándékos erőfeszítés nélkül.
Egy amolyan lelketlen tanuló, név szerint vagy gúnynév szerint Pille Magasraszállsz (gúnynevét pillangó ágon született anyja és zöld színe miatt kapta), ballagott az iskolaajtón befelé, mikor egy kavicsdarab növesztette dudor kezdett éktelenkedni a fején. Máris röhögő görcsben tört ki az ily mézédes ajándékot bőkezűen osztogató tömeg élén a rettenthetetlenségének elvesztésétől rettegő Hoppá Letojtalak és társa Talp Nyaló. Az ilyen cseppet nem sajnált ajándék sem váltott ki holmi védekezést szerencsétlen Pillétől, aki tudatában önmaga pillangói felsőbbrendűségének, megalázva szédült be osztálytermébe. Felismerte a cseppet sem kegyes csengő hangot, mely a matematika kínzóeszközeivel kezdhette alakítgatni e populáció alapfokon viszonylag már deformált agyát, mely a végleges deformáltság irányába fejlődhetett igazán tovább, hiszen így válhatnak csupán igazi, becsületes féreggé. A tanárnő végtelenül deformálatlan agyi képességeivel a fáradtság mélységeinek teljességébe száműzte a diáktársaság sorvadó agysejtjeit, így bizonyítva a múlt idők féreg társadalmának felsőbbrendűségét, betelve azon csalfa reménységgel, hogy az utódnemzedék hasonló agykapacitással bír. E beteljesületlen remények azon teológia felhasználásához vezettek, mely hieroglifák írását írta elő meghökkentésképpen az efféle írástudatlan nemzedék számára személyes és összegzett feketelisták kikockázott lapjaira. A csengő ekkorra a megváltás szószólójává vált, ki ugratva a hieroglifákat káromló féreg társadalom ifjú forradalmárait, akik menekülő robajjal méltatták hangját.
A jövő nemzedéke: ennyi céltalan férget ritkán lát az ember. Mosdatlan dicsőséggel veszik be az iskolaudvart, megregulázva tanáraik intő szólamait a féregetikáról. Büntetnek mindent és mindenkit, aki valaha többé válhat egy féregnél. Nincs is szükség semmi másra. A féreg populáció egyre múló dicsősége itt kezdi el zuhanását a végtelenbe.
