Ur Attila: Délibáb szonett

A verset egy papírra, lelkesedve
padon kapartam, elnagyolt betűkkel.
Maradj, csak ezt akartam ott kezedbe
helyezni elmerengve, majd feszülten,
de elhagyott a múltba elfutó TE,
egy engedetlen és frivol darabka.
Magam maradtam. Éber álma volt e
kis elmefoltja fáradó agyamnak.
Hiányzol. Itt vagyok. Te nélkülem vagy.
Homokviharban élve, délibábom,
megesküszöm, ma földön, égen áthat
a karjainkban egybeszőtt nagy álom.
     Te elmehetsz, a vers velem maradt,
     noteszbe fojtva álmodó tavaszt.