Esős, hideg utcán állunk.
Minket rendesen megpakoltak.
A két lábon járó árut,
a gyilkossá idomítottat.
Megvetik a panaszkodókat:
jobb, ha csendben vársz sorodra!
Nem bánt akkor a mogorva
hatalom karakán kegyeltje.
Utunkon fájón csoszogva
nincs hely, hol testünk megpihenne.
Minden lóca csuromvizes,
rajtuk mi könnyen felfázhatunk.
Pokrócunk többé már nincsen,
csalódni már nem bír valagunk,
aranyér bennünk a sok hazug.
– Hisz béke lesz, meg béke volt!? –
A polilócát, kérem, most –
potty, néhány galamb lekezelte.
Hiába, rendet az se hoz,
nincs hely, hol gondunk megpihenne.
Az örökmozgók világát
éljük, menni kell, mert nincs más út.
A pazar jövőt kínálják
nékünk, saját szemünkkel láttuk,
szagoltuk, mit jelent ez náluk.
„Rabok legyünk vagy szabadok?”
Míg tudtok, hát válasszatok!
Mutatják, melyiket lehetne:
a szabadnak mondott rabot.
Nincs hely, hol elménk megpihenne.
Ajánlás
Bármit megtehetnek veled:
földed már holnap eltemetne.
Habár a törvényt ismered,
hadtanácsos ítél felette.
Léted isteni kegyelem:
nincs hely, hol tollad megpihenne.
Ukrajna, 2025. január 31.
A felhasznált idézet Petőfi Sándor Nemzeti dal című verséből származik.