Ur Attila
A szellemek fáznak
Néha csak eldobnék egy poharat,
hadd röpüljön, mint a szabadság,
ha megtalálja a falat:
hulljon szét, mint makacsság –
zabolátlan akarat.
Néha csak letörném a toll hegyét,
hogy késként magamba döfködjem,
mint földbe traktor az ekét,
hogy vers folyjon belőlem,
ha máshogy nem, hát e-képp.
Néha megszállnék néhány olvasót,
hogy az elméjükkel érezzem,
mivé teszem bennük a szót,
mit papírra véreztem,
a bensőjükbe halót.
Néha kérdőre vonnám mindüket:
Mi ez a kutató tolongás?
Miért nem adják ingüket?
Dermesztő a borzongás.
Vers, megfagyok nélküled.
