Újabb híd épült a világirodalom és a magyar kultúra talján
Írta: Varjú Zoltán
2025. október 9. © DunapArt Magazin
Ki az, akinek nem dobban meg a szíve, ne töltené el a szívét a végtelenül áradó szeretet – amit a méltán kiérdemelt tisztelet hív életre -, mikor meghallja hazánk szülötte nevét a Nobel-díjasok közé lépni?
E díjat kiérdemelni csak keveseknek adatik meg, az ő nevük ezentúl még fényesebb pontként ragyoghat, mind hazánk, mind az európai és világirodalmunk egén.
Krasznahorkai László életműve olyan, mint egy óriási kalandozás téren és időn túlra: minden regénye, novellája, esszéje falat bont és hullámokat kelt az olvasóban. Világunk kultúrái közé ékelt, rögös útjain járó léthelyzetei, a végletek felé feszülő karakterei, az apokaliptikus látomásai zsigerig hatolnak. Ő nem csupán ír, hanem együtt lélegzik abban a létszálakkal átszőtt, szavakkal teli világban, ami az olvasó legbelső tereit is képes felrázni, felébresztve az elmét a legmélyebb lét-tudatok szendergéseiből.
Amikor először olvastam művét a Sátántangó-t — valamikor a 90‘-es évek elején —, azonnal tudtam: olyan alkotó írását tartom a kezemben, akinek tollából még a csend is hangos lüktetéssel képes a felszínre törni. A remény és kilátástalanság, fej- fej mellett ér az olvasó tudatának felszínére, szinte természetessé téve az emberi kicsinység és nagyság szüntelen dialógusát műveiben. Minden betű, minden mondat – szinte fizikai hússá nő – oda-vissza rántja az olvasót, ahogy az éppen felszínre vagy mélybe ér.
Ha áttekintjük Krasznahorkai László pályáját: a korai novelláktól a nagykötetekig, a prózák szinte zenévé váltak nála — torokszorítóan megírt mondatokkal komponálja meg azt a költői-epikus légkört, ami saját műfaji szabályokat ír fel (és szeg meg egyszerre). Az életműve olyan, hogy nem elég egyszer végigolvasni — újrakezdődik minden alkalommal, hiába érünk századszor is a végére, azonnal tapinthatóvá válik: az irodalom végtelen utazása kezdetén járunk csupán.
A DunapArt Magazin szerkesztősége és magam nevében egyaránt mondhatom, örömmel éltük meg, ahogy jelenkorunk irodalmi Nobel-díjas kortársai közé lépett Krasznahorkai László. Szeretettel köszöntjük őt ebben a felemelő pillanatban, őszinte elismeréssel gratulálunk a díjhoz.
És igen: ebben az önmagából kifordult világban, sokan szeretnénk hinni azt, hogy ez az elismerés nem csupán egy újabb kitüntetés jelentését hordozza magában — ami nyilvánvalóan, kizárólag Krasznahorkai László személyes érdeme —, hanem egy újabban felépült hidat, ami a legújabb összeköttetés Magyarország és a világ kultúrái között.
Kedves László, kívánjuk, hogy még sok-sok éven át gyarapodjon az életműve — mindaz — , ami csak Ön által kerülhet papírra.
Varjú Zoltán
felelős szerkesztő
és a DunapArt Magazin szerkesztősége
