anya mindig azt mondta:
adni jobb, mint kapni.
még az öleléseket is.
önzőség lenne kérni egyet,
vagy a testiséget felejtsük el
az összes perccel együtt,
amiben téged öleltelek?
a kérdésben ott van a válasz:
nem jövünk ki jól semmiből sem,
szóval felejts el mindent, amit még lehet.
adj tovább minden szót tőlem,
ha már a saját szavadat sem tartod
az üvegfalon túl.
annak már nem suttogok semmit.
add tovább azt is. mindent,
amit valaha zöldeskék látott.
talán a kékeszöld nézi őket
a vonattal együtt, ami most ment el.
majd jön másik, mint borús reggel
a bormámoros álmok után.
a reggel helyett bár az álmok mennének körbe úgy,
ahogy a borosüvegek jártak mellettünk.
azokat még nekem adtad tovább,
és most már egy kortyot sem kérsz vissza.
én nem ihatom meg. kiöntöm a párnádnak
a bort és a lelkemet is.
magamban beszélek hozzád,
a könnyeim folyóján hajókázva.
add tovább a párnádat is,
hogyha megtudod, hogy az egerek ittak róla,
hogyha megtudod, hogy én itattam őket.
maradhatok még egy kicsit?
csak feltörölném a padlót,
hogy a hajóm ne véletlenül fusson zátonyra.
tényleg pár perc.
bár az idő úgyis magától old meg mindent.
-mondta egy bölcsészalak.
én vártam. nem kopogtatott,
nem is jött a külváros közelébe,
az idő csak Belpesten van felgyorsulva,
talán azért folyt nálunk a Duna is lassabban.
igazán elvihetett volna magával még a nyáron.
mégsem kallódtam az örvényekhez,
csak a zöldeskék kötözött a parthoz
júniusi hajnaltól októberi éjszakáig,
a sohasem álmos erdőtűz idejére.
őszre mégis elaludt. te oltottad el?
kértelek, hogy add tovább a tüzedet,
csak még hagyd gyújtsak rá veled utoljára.
te adtál, annyit, mint amennyit kértem,
én többet kértem, mint amennyit adni tudtál,
és ha tudnék, még annyiszor kérnék. hiába is,
a szív így is épp eleget szív,
szóval még egyszer megkérlek, add tovább,
minden szavával együtt.
a tiedet majd tovább adom én. -ha megengeded.
