Ott laksz a fertőben édes lányom,
néma hívásod hiába várom,
hálát ad anyád, nem lökött kútba,
ráspoly lélekszava utamon murva.
Ott laksz szívemben véres tőr mellett,
szabadságvágy csöndje halált metszett,
szobor-mosolyt, benne kővé vált szív,
bölcsőd árvállik, leomlott a híd.
Ott, hol egy út vissza sosem hoz már,
válaszút előtted, senki sem vár,
ott laksz az erdőben, kétes lábnyom,
tettetett tetted, válaszod várom.
Ott laksz, palotád véres, kényes úr,
álomvilágod gőgje tán lazul?
Áruló méhetek bosszúja sír,
várja már földnyoszolyója egy sír.
Gyűl-ölet erdejében odvas fa,
három hazug igazát kimossa,
nincs patakban víz, könnye a hegynek,
szárad a föld, mit gödörbe löknek.
Száll a madár, fertőben áll három,
másokért élni öngyilkos álom.
Szer-etet messze, senki sem hallja,
fodrom a vízen kifut a partra.