Egy hajnalon arra ébredsz
az utolsó reggelid kész,
asztalodig mégsem jutsz el,
mondd, akkor mégis mit remélsz?
Életed legszebb napján nem
csörren meg telefon, az ész
mást mond, mint a sebzett lelked,
fájdalmadban vajh’ mit remélsz?
Karácsony nélkül olvad hó,
kalácsból hiányzik a méz,
szavakból az édes végszó,
mondd akkor mégis mit remélsz?
Gyötört lázas éjek után
sokszor érzed, már nem is élsz,
keserű vágyad kávéja
remény nélkül, az élet nehéz.
S a nehéz muzsikus hamis,
játszik, mindenki összenéz,
de a sok csak tűri némán,
ez jár, nem rossz ez a zenész.
Ha majd eltűnik a hangom,
velem vész el a józan ész,
akkor döbbensz rá náció,
nem élsz, remény nélkül nem élsz.