Mért vetted el hitem, mit alkottam szívemmel?
az igaz ember ölelést, nem pofont érdemel,
ha nehéz terhed, súlyos minden óra, minden perc,
mint erdő sötétjében rettegsz, jobb, ha énekelsz.
A dal, ha sóhaj, körbe ölel, nyugszik válladon,
a kánon minden hangját élem, szívest átadom.
Kérd Istened szelídségét, gőg nem talál meg,
bocsánatban, tévedésben nyugtod megleled.
Ne vedd el a hitem, asztal körül várnak rám,
az úton melyen haladok s az út túloldalán,
csöndben fogant szelídséggel álmodom jövőm,
de ne kelts fel, mert nem lesz, aki tőled elköszön.
Isten szólított: „Gyermekem sok még a dolgod,
a Földön a „Szeretlek„ szó hazugságtól kopott,
elküldöm szolgáim, öreg testben várnak ők,
hittel hallgasd csöndjüket, megleled a jövőd”.