Dalköltőségem akaratom egyik felén hajt,
másikon társítom a lázongó szüleményem,
érthetetlen számomra a mívesség unalma,
antidemokratikus rímeimet élvezem.
Polgárok! Éljen a szabad sajtoló lírika,
underground pásztorok pár szóval sózzák, mi szokott,
félretolva új magyar nyelv barikád köveit,
reszkess forradalom sunyi ellensége, rovok
új igét, főnevet s ha fő’nevet elszámolok,
míg a bárány halad az égen, lemérem hosszát,
az észt nem osztják, csak csírázik üres agyadban,
főfájással kelő értelem, halott jóság
gyötör, te sötétben bujkáló propagandista,
jő már a Kánaán, jő a boldog új világunk,
ha az akolban minden írnokkal passzust vésünk,
akkor agyuk barázdáján blamázspulit játszunk.
Dalköltőségemmel elérem a végtelenbe
nyúló mosolyt, győztem, meggyőztem, legyőztem mindet,
kit kendőzetlen mocsokkal irigy ecset festett,
ki, hogyha kell, őrjöngő téren könyvet is éget.