Gondolatom rég elhagytam, észrevettem dolgokat,
aki másnak vermet ás az mindenkinél boldogabb?
Ínszakasztó földdöntők, mederbe foglalt lábasok,
földgörgető por’tévedtek, mivé lett a vágyatok?
Egy tál étel, meztéllábbal kirótt távol, hon, tanya,
komiszkenyér, melynek íze álom-könnyel tért haza,
kellett a föld búzának és haszonnak dús gazdának,
egyenes folyónak medre-szobra száz hajlott hátnak,
száz kérges tenyérnek, van ki jussát sosem érte el,
soknak rabszolgasors, míg új asszonynak egy férfi kell,
ölelésre, bizton létre, erős karra, jó szóra,
magány szerelme lett száz szép leány bíz virradóra.
Gátak közé zárt sivatag, hegyek könnye elszaladt,
maradtak száradó medrek s benne fuldokló halak,
gonosz, aki természetet öl, istenünk mosolyát,
porszemek vagyunk, porrá leszünk a végén odaát.
Van ki nem tért vissza, föld sírt dűlő keresztek helyett,
örök megnyugvás szolgája kereszt ád földnek helyet,
ínszakasztó földdöntők, mederbe foglalt lábasok,
áldassék munkátok, gátatok tetején állhatok.