Beszivárgok az orrjárataidon.
Lecsorgok a torkodon.
Végigzongorázok a lebenyeiden.
Átszáguldok a vérköreiden.
Észrevétlenül.
Majd kifújsz, kiürítessz magadból,
és sosem leszek több neked
egy nehéz lélegzetnél,
egy félrenyelt kortynál.
Nekem senki sem mondta,
hogy nem nekem kell behatolnom,
hanem úgy szippantanak magukba.
Azt sem, hogy,
ha valakiből szén-dioxidként lökődöm ki,
az nem az én hibám.
De már szívesen osztozom egy vízcseppen
a hidrogén atomokkal,
mert van, aki a színekkel kényeztetett
ecsetét fürdeti meg abban a cseppben.
És a vérkörökben való száguldozást
sem unom már annyira,
mert van, aki egy titkos alagúton át
egy láthatatlan rekeszbe terel belőlem,
hogy abból a tartalékból lélegezzen,
miután már szén-dioxiddá lettem.