Rezes kürtjét megfújta az ősz
– már megint itt van.
Pókja ködbe fonja a bágyadó napsugarat,
s az égen szálló madarak
ricsajos búcsút mondanak.
Diana már a fák rongyos ágai között időz.
A lombok siratódalba kezdenek,
s hullajtják, akár színpompás könnyeket
az ezer színre festett bús faleveleket.
Az avar alatt nyújtózik hetyke, illatos
gombakalap, surranva bogár szalad,
vörös farkú mókus fényes szeme csillan,
ahogy ágról-ágra szökken, gyorsan elillan
odújába siet egy felkapott makkal,
tölgyfa szülte íratlan szavakkal
üzente megjöttét az ősz.
Egy kecses lábú őz szökken ki a
sárguló bokrok közül,
vadászok zaját hallja, megremeg.
A mezőn barna bundájú nyúl a fűben hempereg,
míg lehet, károgó varjú viszi a híreket.
Más idők jönnek, harasztok zörögnek,
szelek kavarognak, bús esőt hoznak,
siratják a múltat, fogadják az újat,
csak egy suta bámul bután
a távozó nyár után.
