Tóth Szilvia: Tavaszt zendülő

Csend csillan a csillagok szemében,
magban feszül a kikeletet váró világ.
Újra hisz a szóban, kapaszkodik a reménybe,
napcsókolta szirmokkal nyújtózik a hóvirág.

A Hold sugarait maga előtt összefonja,
csillagvirágait csoda csokorba kötözi,
rendezgetése a legnagyobb gondja,
vágy mesét mesél, könnyével öntözi.

Az ordas tél lopva, éles fogait csattogtatva
ijesztgeti a gyenge, kiskamasz Napot.
Sunyin vár egy óvatlan, gyenge pillanatra,
haraphasson még egy jókora falatot.

Visszatérő gólyák csőre kerregőn kelepel,
a zord farkas már kutyaként ténfereg.
Ég és Föld feltámadó tavaszt ünnepel,
s a csivi fecske, villás farkára szúrja a telet.

További bejegyzések